2021 nyarán első alkalommal került megrendezésre a Forrás Tábor, amelyet a szegedi papnövendékek és katekéták szerveztek hátrányos helyzetű hittanos gyerekeknek. Az öt napos programról, melynek jelmondata “Értékes vagy!” volt, a gyerekek élményekkel gazdagodva tértek haza. Az önkéntesek szívében pedig megfogant a vágy, hogy év közben is találkozzanak a résztvevőkkel.

2022. március 19-én a csanádapácai katolikus iskolában szerveztek az önkéntesek egy oratórium-délutánt. Szegedről és környékéről, valamint Pusztaföldvár, Kevermes és Csanádapáca településekről jöttek gyerekek, közel negyvenen. A délután közös játékokkal kezdődött, melynek köszönhetően a résztvevők hamar otthon érezték magukat. Később a Pancsinelló történetét meghallgatva kiscsoportokban beszélgettek a mese üzenetéről. A délután végén lehetőség volt focizni, társasjátékozni és kézműveskedni. A közös együttlétet agapé és ima zárta.

Categories:

Tags:

Comments are closed